Egy macska napójából

A szerző ismertlen

“Arra gondoltam, hogy visszatérnek a régi napok, újra időben lesz reggeli, nem üvöltözik, ha széthordom az almot, és én nyugodtan kaparhatom a kanapé oldalát. ”

Első nap

Ma itthon maradt. Tizennyolc órát aludtam.

Második nap

Ma is itthon maradt. Késett a reggeli. Tizennyolc órát aludtam.

Harmadik nap

Úgy tűnik a reggelit ezentúl később kapom. Tizennyolc órát aludtam.

Negyedik nap

Este felolvasott hangosan a blogjaból. Állítólag egy kutya valami hongkongban elkapott valami vírust. Nekem kilenc életem van, minimum, úgyhogy leszarom. Amúgy ma is tizennyolc órát aludtam.

Ötödik nap

Nem mehetek ki az előszobába, amit nem bánok, mert odakint oltári büdös van, valami fertőtlenítőt locsolt szét. Behozta az almomat a nappaliba. A tizennyolc óra alvás ma is pipa.

Hatodik nap

Reggel kiakadt rám, mert szanaszét kapartam az almot a nappaliban. Minek hozta be? Az előszoba különben továbbra is büdös, amit még össze is vizez, ha hazajön. Akkor még büdösebb lesz. Ma esett a hó, a kanapéról sokáig néztem. Szerencsére idén egyszer sem rángatott ki pórázon a hóba. Azt hiszi, hogy élvezem. Hát egyáltalán nem. Ma sajnos kevesebbet aludtam, de majd holnap belehúzok.

Hetedik nap

Az előszoba elcsatolásával lecsökkent a lakóterem, ezért gondoltam beveszem végre a hálószobát. Épp hogy birtokba vettem az ágy alját, behozta a piros csöves üvöltő szörnyet, és azzal kergetett ki. Sokkos állapotba kerültem, így aztán átaludtam a nap hátralévő részét.

Nyolcadik nap

Ma reggel át akart verni. Már a szaga alapján tudtam, hogy a szokásos szardella-tonhal kombó helyett rágós húscafatokat tett a tányéromba. Azt mondta, hogy eljön még az ideje, hogy megbecsülöm, hogy reggelit kapok, és arról a vírusról makogott valamit. Becsülje meg ő, ha megeszem. Nem ettem meg.

Kilencedik nap

A reggeli késett, de végre ehető volt. Tizennyolc óra alvás pedig kielégítő.

Tizedik nap

Hangosan beszélt magában, miközben az ujjaival kopogtat az asztalon. Gondoltam magányos, és megvigasztalom, illetve megmutatom, hogy kell a körmöket helyesen használni, nem csak úgy kopogtatni. Amikor felugrottam az ölébe nagyon dühös lett, tudtam rögtön, mert a szaga is megváltozott. Pillantok alatt a padlón találtam magam. Még szerencse, hogy mindig négy lábra érkezem. Nem értem, mi a baja, szokta bírni, ha az ölében dorombolok. Hiába, továbbra is motyogott az orra alatt. Amikor aztán újra felugrottam, kirántott valamit a füléből, felkapott és bevitt a kupiszobába. Szinte repültem. A nap további részét ott töltöttem. Social distancing.

Tizenegyedik nap

Reggeli után úgy döntöttem, hogy elégtételt veszek a tegnapi sérelmekért. Amikor megpróbáltam kiszökni az előszobába, hogy feltérképezzem mitől van az az bajuszcsavaró bűz, és egyben a tavaszi vedlésem termésével beborítsam a lábtörlőt, elkapott hátulról. A FARKAMNÁL fogva húzott vissza és megint valami vírusról üvöltött. Nem tudom mi az a vírus, de ahogy már korábban is jeleztem, kilenc életem van. Mélységesen megalázva éreztem magam, hogy a legbecsesebb részembe kapaszkodott. Egész vacsoráig aludtam.

Tizenkettedik nap

Ma is magában beszélt, majd egyszer csak felöltözött, és elment itthonról. Arra gondoltam, hogy visszatérnek a régi napok, újra időben lesz reggeli, nem üvöltözik, ha széthordom az almot, és én nyugodtan kaparhatom a kanapé oldalát. Békésen elnyúltam a napsütötte nappaliban, amikor hallom, hogy hazajött. Egy nagy doboz volt a kezében. Kicsit meg is lepődtem, hogy ellátmány érkezett már megint. Pár napja megszámoltuk a műanyag tasakokat, amiben a reggelim és a vacsorám van. Szerintem - ha feleslegesen nem stresszel - sokáig kitart. Aztán kiderült, hogy egy tábla van a dobozban. Olyan, amit a nappaliban is kaparok. Fényes és színes foltok szaladgálnak benne, meg zajokat is ad. Berakta a kupiszobába. Engem pedig kizárt. Hallom, hogy az ujjaival kopog, és hangosan beszél. Oké, nekem mindegy, úgy döntöttem alszom tovább.

Tizenharmadik nap

Egész délelőtt a kupiszoba ajtaja előtt nyávogtam. Megpróbáltam mindent, a vad oroszlántól, az elkeseredett árva cicusig, minden szólamot eljátszottam, amit csak ismerek. Amikor kifogytam a szuszból, gondoltam körbenyalogatom magam, hogy a nyelőcsövemben és gyomromban összegyűlt szőrt a lába elé hányhassam. De meghiúsította a tervem, sőt a frászt hozta rám, mert feltépte az ajtót és rám üvöltött, hogy kuss. Épp kussban voltam, de ha kuss, hát akkor kuss. Tudtam, hogy már nem lesz meg a napi tizennyolcas átlag, de azért alaposan letúrtam a plédet a kanapéról, befészkeltem magam a sarokba, estig aludtam.

Tizennegyedik nap

Ma reggel lógatta az orrát, amikor előkerült a hálószobából. Miközben az étkezőasztalon asszisztáltam a reggelije elfogyasztásához, arról beszélt, hogy ezt a vírust állítólag macskák is elkaphatják. Elkeseredésében még kiabálni is elfelejtett azért, hogy az asztalon feküdtem. (Egész jól indult a reggel.) Emlékszem, volt baja azzal, hogy nem minden kétlábú bírt örömmel közeledni hozzám, ezáltal hozzá sem, de azt mondja, hogy most majd az is kifogás lesz, hogy a macskák vírusosok. Továbbra sem értem, hogy mi az a vírus, de ahogy már korábban is jeleztem: leszarom. Teljes mértékben sikeresnek mondhatom magam emberűzésben, allergiát és szálló szőr koncentrátum undort okozok. Kiváló a minősítésem. Mostantól viszont egy újabb fegyver került a mancsaim közé, hogy megszűrhessem a betolakodókat. Na jó, mára ennyi, megyek aludni.

2020. április