Maciművek - A nagykörúti mackó szentély

Szerző: Tóth Júlia Éva | Közzétéve: 2014. február 9., vasárnap 21:00

Egy Szent István körúti kapualjban, szinte észrevétlenül hirdeti a kis kirakat, hogy beljebb páratlan Macikészítés folyik. Az udvarra belépve, kedves üzlet fogadja az arra járót, a bejárat előtt egy tonett széken öreg teddy figyeli antrénkat.

Az alig nyolc négyzetméteres üzlethelyiségbe lépve Monzák-Simon Krisztina fogad minket, a Maciművek tulajdonosa, megalapítója, az egyedi plüss figurák tervezője, kivitelezője. Arcán kedves mosoly, nem tudni hirtelen, hogy belőle, vagy a helyből árad jobban a szeretet, a macikkal megrakott polcokon centinyi hely sincs, a miniatűr figuráktól az óriás medvékig végtelen a kínálat. Olyan érzésünk támad, hogy a valaha megalkotott mesék összes maci hőse itt él ebben a boltban.

Mióta van Maciművek, egyáltalán miért kezd el valaki macikat készíteni?

1997-ben találtam egy nagyon érdekes antikvár könyvet, a Nagy mackókönyvet. Ebben nagyon öreg, száz év körüli és annál régebbi macik voltak katalogizálva, részletesen bemutatva. Szinte szőrtelenek, kopottak, összeesettek de imádnivalóak. Túlélték a nagymamákat, és éppen az unokák vigyáztak rájuk. Ami igazán elkezdett érdekelni, hogy mi lehet az a titok, ami ennyi év ragaszkodást mutat egy játékállathoz. Azóta is folyamatosan keresem erre a választ és egyre többet, másat kapok. Ez után kezdtem el mackókat gyűjteni, jó időben találtam rá erre a könyvre, mert akkoriban nagyon szép macikhoz lehetett hozzájutni Magyarországon is. Először csak gyűjtöttem őket, aztán találtam egy japán patchwork-ös újságban egy szabásmintát, amit megvartam és olyan jó lett, hogy teljesen beleszerettem, azóta is őrzöm a polcomon otthon. Akkor ez nagy felfedezés volt nekem, hogy van olyan szabásminta, amiből önállóan is lehet készíteni mackót. Elkezdtem gyártani a magam kedvére kicsiket, nagyokat, és gyűjtöttem a szakirodalmat. Ekkor eldőlt, hogy mivel is szeretnék foglalkozni. Egy évvel később 1998-ban megnyitottam a Maciműveket.

Van mackó szakirodalom?

Van, nem is akármilyen. Sőt, minden évben van mackókészítő világtalálkozó, Németországban. Amikor már pár éve ezzel foglalkoztam, nem volt friss impulzus, kezdtem egy kicsit megunni a saját mackóimat, így a barátnőmmel elmentünk oda. Olyan készítőkkel találkoztam személyesen, akiknek a szakirodalomból már jól ismertem a munkáját. Ez annyira feltöltött, hogy azóta is apadhatatlan a kedvem.  Ott szembesültem azzal, amit magamon is egyre inkább érzek, hogy minél tovább foglalkozok valamivel, annál inkább kialakul egy saját ízlés, stílus, műfaj a mackó készítés világában is. Ahány személyiséget láttam ott a pultok mögött, mindenki más tipusú mackókat készített.

Hogyan vált egy veszélyes állatból kabala, ami már évszázadok óta a gyerekek elválaszthatatlan társa?

A természeti népek a medvét mindig is tisztelték, mert amikor két lábra emelkedett olyan emberszerű volt, de egyben nagyon félelmetes és óriási. Az alap történetet a Teddy maciról mindenki ismeri. Szerintem azért lett a világon a legnépszerűbb játék, mert korábban, amikor porcelán babákkal játszottak a gyerekek az hideg volt és csak felnőtt jelenlétében lehetett játszani vele. A macit pedig vihette magával az ágyába, puha volt és meleg, biztonságérzetet adott és még életjátékokat is lehetett játszani vele: mozgatni kezét, lábát, beöltöztetni. Sok funkcióra lehetett játékként használni, így hamar népszerű lett. 1907 és 1908 között készítették a legtöbb játék mackót a világon, azóta se sikerült ezt még túlszárnyalni. Azok a háborús fotók indítanak meg a leginkább, amikor a gyerekeket a londoni szőnyegbombázás elől menekítettek ki vidékre, és csak egy kis csomagot vihettek meg a játékmackót. Folyik a könnyük, ott van a csomag keresztben rajtuk és szorongatják a macit. El lehet képzelni, hogy egy ilyen kisgyereknek, mikor távol került a szüleitől mennyire felértékelődött ez a játék. Az otthon illata, az otthon egy darabja.

Említette, hogy a ragaszkodásban rejlő titkokat kutatja, hogy mit jelent egy ilyen játék a gazdájának. Mire jutott a kutatásai során?

Csodálatos ennek a lélektana. Egyszer az egyik vásárban egy várandós hölgy nézegette a mackóimat. Úgy érezte, hogy akkor rúgott egy igazán nagyot a baba, amikor egy bizonyos maci után nyúlt. Megvette, és amikor megszületett a gyermek mindig ott volt körülötte. Ahogy kezdett cseperedni, annyira a kedvencévé vált ez a játék, hogy elválaszthatatlan társak lettek. Aztán egyszer vonattal utaztak valahová, és amikor már elindult a vonat akkor vették észre, hogy a pályaudvaron maradt a szeretett mackó. A kisgyerek álomba sírta magát, a mama is teljesen összeomlott, mindkettőjüknek sokat jelentett az a maci. Aztán amikor felébredt a gyerek elmesélte, hogy azt álmodta, hogy a maci meglesz. Attól kezdve erről beszélt minden nap. A szülők meg össze voltak zavarodva, próbáltak ugyanolyat beszerezni tőlem, de az pont nem egy általam készített mackó volt. Végül az apuka kitalálta, hogy mint egy eltűnt személyt úgy fogja keresni. Kiteszi a fotóját a pályaudvarra és sorra kérdezi az embereket. Pár napra rá kaptak egy telefonhívást a pályaudvarról, hogy leadták a macit és át lehet venni.  Amikor elmentek érte a kis gyerek csak annyit mondott: Ugye megmondtam! És átölelte a maciját. Hiszek abban, hogy minden maci felruházható olyan tulajdonságokkal, érzésekkel, amik valódi társat faragnak belőlük. A gyerekek fantáziavilága, tisztasága ölt testet egy-egy ilyen ragaszkodásban, történetben.

Melyik az „Ön” macija, melyek a kedves darabok?

Azokat szeretem, amik úgy néznek ki, mintha régiek lennének. Ezek a klasszikus, műkopott – most már van erre kifejezés – vintage darabok. Olyan mintha antik lenne, de nem az. Ezt mindenki tudja, de mégis úgy fest, mint egy száz éves figura. Művileg van öregítve és ettől imádnivaló, mert ránéz az ember és olyan mintha már komoly története lenne, saját élettel és személyiséggel bírna, kalandokkal a háta mögött. És a kalandok nyomai ott vannak a testén. Ilyeneket készíteni mindig öröm. Ez az egyik irány, a másik pedig a nagyon elvonatkoztatott, módosított szabásminták alapján készült figurák, amiket én alternatív mackóknak hívok. Ezek visszanyúlnak a macikészítés alapszabályaihoz, és elmennek addig a határig, hogy vagy nagyon jó készül belőle, vagy nagyon pocsék. Nagyobb kihívás, mert ha sikerül, akkor ritka szép példányok lesznek, de ha nem, akkor kuka.

Van olyan, hogy „pocsék” maci? Ami nem aranyos?

Valójában nincs. Például tegnap tettem ki a polcra egy olyan darabot, amit kicsit olcsóbbra áraztam azért, mert nekem nem tetszett. És bejött valaki, aki teljesen beleszeretett és boldog volt, hogy milyen jó áron kapja meg. Kiigazítom az előző véleményemet, minden mackónak van gazdája. Az a tapasztalat, hogy sok esetben éppen az érinti meg a vásárlót, ha egy-egy maci szerencsétlenebbül fest, mint a többi.

Ez lehet a világ egyik legjobb munkahelye.. Hogyan néznek ki a Maciművekben a mindennapok?

Sajnos gazdasági okokból adódó csökkenő tendenciák a mi kis boltunkat is érintik. Amikor elkezdtem annak idején, akkor még elég volt itt a boltban ülni és macikat készíteni. Ma már ez sem elég. Kevés vásárló jön be, de miattuk nyitva kell lenni, mert a kedves és hűséges törzsvásárlók kitartanak. A mindennapok gazdasági értelemben nehezek, viszont rengeteg kedves ember jön be szétnézni, és mindegyiknek van egy-egy jó macis története. Alapvetően valóban van egy sajátos atmoszférája a helynek és igen, a Maciművek tényleg nem mindennapi munkahely, aki ide belép folyton azt hangoztatja, milyen jó itt lenni.

A szülőkön kívül kik vásárolnak ma mackót?

Legtöbbször gyűjtők, de gyakori családi ajándék nem csak gyerekeknek, illetve keresztelőre is sokat vesznek. Egy maci olyan, mint egy emlékmű. Emlékeztet arra akitől kaptuk és az eseményre is. Volt valaki, aki az orvosáról megtudta, hogy nem whiskeynek örülne, hanem kiderítette, hogy imádja a mackókat. Szép ajándék, pláne ha valaki saját maga készít el egyet, árusítok ugyanis szabásmintákat is. Nagyon jó dolog, és örömmel tapasztalom, hogy sok férfi vállalkozik arra, hogy a barátnőjének mackót varrjon. Amikor ezt látom, úgy érzem, hogy rend van a világban.    Azt gondolom, hogy mostanában olyan dolgok vannak előtérben, amik kevésbé az értékekre fókuszálnak, hogy rejtőzködnek azok, akik a jót és az értékeset képviselik.  Jó néha észrevenni, hogy mégis itt vannak a szemünk előtt.

Minden egyes mackó és ajándéktárgy, ami a Maciművekben látható, itt készült?

Hozok ajándék nagykereskedésekből is, mert nagyon sok olyan vásárló van, aki olyan mackókat gyűjt, amelyek importcikkek, viszont magas minőségűek. Vannak olyan komoly amerikai és svéd mackógyártó cégek, akik minden évben új típussal állnak elő és ezeket nálunk is sokan gyűjtik.

Az Ön vállalkozását ma már Start Up-nak nevezik, aminek ma Magyarországon igazán pozitív a kicsengése, fogadtatása. Mennyi idő kellett ahhoz, hogy az emberek megismerjék a Maciműveket, mikortól érte meg ezzel foglalkozni?

Ez egy 16 éves vállalkozás, ami már önmagában is egy iszonyú nagydolog itt Magyarországon. Amikor elkezdtem, jókor voltam jó helyen, arra gondoltam, hogy minél jobban beleásom magam és keményen dolgozom, annál nagyobb lesz a forgalom. Ez nem így történt, mivel a rendszerváltással annyi import áru áramlott be az országba, hogy nekem is, akár csak a többi hazai kézművesnek, ez komolyan keresztbe tett. De ez Európában mindenhol így volt, nem csak itthon. Ahhoz, hogy az első bevételeket sikerüljön elérni, egyre többet és többet kellett dolgozni. Ez ma is érvényes. Egyre több vásárba kell mennem, egyre több mindennel kell foglalkoznom ahhoz, hogy fenn tudjon maradni. De még mindig úgy érzem, ez a világ legjobb munkahelye, ha rosszkedvvel jövök be, akkor itt feltöltődöm és ez csodás.

Nagy dolgok egy pici helyen?

Összesen nyolc négyzetméteren. Mégis hihetetlen, hogy mennyi minden elfér. Mindent elkövetek, hogy működjön. Alkalmazkodom, rugalmas vagyok és mindig újabb dolgokat találok ki azért, hogy működhessen, hogy ez a bázis megmaradjon. Minden évben új stratégiát kialakítani, minden évben másra helyezni a hangsúlyt, ebben áll a siker titka. A vásárok, workshopok, találkozók pedig azért fontosak, mert mindig visszajelzéseket kapok, hogy az, amit csinálok az jó vagy ha nem elég új, vagy formabontó, mit kéne másképp.

Egy vállalkozás menedzselése soha nem egyszerű feladat és macikat ráadásul ritkán vásárol az ember… Voltak mélypontok?

Volt olyan időszak, amikor rosszkedvűen jöttem be dolgozni, és nem értettem miért. Aztán rájöttem, hogy sokan olyan dolgokra beszéltek rá engem, ami valójában nem az én választásom volt. Például olyan macikat is vásároltam, amiktől az egész bolt miliője már nem volt olyan egyedi és különleges, mint korábban. Ez szemmel láthatóan anyagi visszaesést is okozott. Akkor úgy döntöttem, hogy ezeket kiárusítom, és inkább legyen ebben a pici térben egyfajta szűrés, ami tükrözi a választásaimat, az ízlésemet és a trendeket. Sokan kérdezték, hogy miért nem megyek egy utcafronti üzletbe. Ha átköltöztem volna, már rég bezártam volna. Egy ilyen udvari, nyolc négyzetméteres helyiség fenntartását meg lehet oldani. És a népszerűsége kicsit az eldugottságában is rejlik, hogy van egy titkos kis macibirodalom valahol a körút gyomrában.

Egyéni igényeket is kiszolgál a maciművek?

Ha a vásárló kiválaszt magának egy macit a polcról és ahhoz kitalál még valamit, hogy hogyan legyen még inkább egyedi, abban partner vagyok. De ha hoznak egy fotót, vagy egy elképzelést, hogy milyet szeretnének, abban már nem. Párszor belefutottam ugyanis abba, hogy elmondták mit szeretnének, megcsináltam és végül nem az volt, mint amit elképzeltek, és nagyon sok munkám volt benne. Az a legjobb, ha a készek közül választanak. Én inkább több félét csinálok, hogy legyen miből választani. Általában a macik megtalálják a gazdájukat.

A ruhácskákat is itt készítik, vagy ezek sima gyerekruhák? Némelyiknél úgy fest, azok..

Olyan kisbaba ruhákra szoktam vadászni, amit ép eszű ember nem ad a gyerekére, mert, kényelmetlen, de egy mackóra viszont tökéletes. Felnőttes, de mégis jópofa.

Említette, hogy a vásárlókkal együtt, a macis történetek is beszöknek a boltba.

Egyszer bejött egy hölgy, és mondta, hogy gyereknek szeretne mackót venni. Elkezdtünk beszélgetni. Szomorúan indult a történet, de happy end lett. Nevelőszülők nevelték és nagyon rosszul bántak vele. Elmondta, azért élte túl ép lélekkel azt a sok megrázkódtatást, mert volt egy mackója, amelyikbe „kapaszkodott”. Ő volt a társa és a könnyeit is rá hullajtotta. Hitte, hogy a mackó megértette és támogatta. Aztán mikor felnőtt elhatározta, hogy minden gyerekének olyan mackót vesz, ami ugyanilyen társ lesz, mint neki volt. Akkor megkérdeztem, hogy hanyadik mackót vásárolja és mondta, hogy ez lesz az ötödik.

Egy másik hölgy, azt mesélte, hogy kisgyerekként mindig úgy érezte, hogy a maci szőre, ami felszívja a könnyeit, a fájdalmát, szomorúságát is felszívja.

Egy főorvos pedig azt mesélte, hogy olyan 3-4 éves lehetett, amikor a kórházban karanténba került. Egy mackót kapott ajándékba, ami az ágyban végig ott volt vele. Onnantól kezdve elválaszthatatlan társa lett olyannyira, hogy amikor katona lett akkor is magával vitte. Tudta, hogy kinevették volna, így egy álfalat csinált a szekrényébe és amögé rejtette a mackót. Már hatvan fölött volt ez az orvos, amikor még mindig ott volt az éjjeli szekrényén a maci. Ezek nagyon megindító dolgok, pláne ha egy férfi felvállalja ezeket.

Nem tervezte soha, hogy leírja ezeket a történeteit?

Évek óta gyűjtögetem a szép macis történeteket. Egyszer talán könyv lesz belőle. Levelezek egy sebésszel, aki mindig mackóval a hóna alatt járkál a kórházban a gyerekek között. Azt tapasztalta, hogy azzal megnyílnak neki. Úgy beszél a mackókról, hogy embert ilyen hittel, szeretettel még nem hallottam beszélni. Intelligensen, meghatóan és jópofán. Mindig bíztattam, hogy küldjön még történeteket nekem.

Ezek szerint a Maciművek jóval több, mint egy manufaktúra!?

Nekem már életforma ez az egész. Valahányszor belép ide valaki, ezt érzi is. Annyi minden van ezek között a falak között a macikon kívül. A történetek és az öröm, amit egy ilyen játék adhat, erősít meg időről időre, hogy nem hagyhatom abba. Egy valódi kis sziget, ahol a mackók várják a gazdájukat.

Még több fotóért kattints a Képtár menüpontra.


Megosztás




Címkék

A cikk szerzője: Tóth Júlia Éva

Tóth Júlia Éva

Alapító, Főszerkesztő

email • 0620 775 8051• facebook

A fotók készítője: Kováts Zsófia

Kováts Zsófia

Jó látásmódja a legrosszabb körülmények között is lélegző, beszédes portrékat teremt. Az Articsóka első számú fotós kolleginája, a portál alapító tagja.

emailwebsitefacebook

Hozzászólások