Megmaradhat tisztának,csak az enyém

Szerző: | Közzétéve: 2016. december 28., szerda 22:00

Január 18-a és 22-e között tekinthetik meg az érdeklődők Gyárfás Miklós Layers című kiállítását az A38 Hajón. A fiatal alkotónak ez lesz az első tárlata – korábban rejtőzködő művészként élte mindennapjait. Vagyis gépépszmérnökként, aki az ipar rideg világából időnként kiszakadva kezdett el egyre összetettebb, egyre bonyolultabb képeket rajzolni. Ahogy a beszélgetésből kiderül, az alkotás számára menedék, kikapcsolódás, időnként terápia is – összességében hobbi, ami lehetőséget ad arra, hogy néha kiszállhasson a hétköznapok mókuskerekéből. Mégis többnek tűnik szimpla szabadidős tevékenységnél.

Mikor kezdtél el rajzolni?

Körülbelül öt-hat éve kezdtem komolyabban. Akkor tértem át a fekete, vékony hegyű tollakra, de előtte is rajzoltam, főként ceruzával. Először kommerszebb, egy milliméteres és négytizedes liner tollakat használtam, az utóbbi két évben pedig átálltam az ötven-harminc mikronos tollakra, amikkel professzionálisabb, részletesebb rajzokat lehet csinálni.

Miért éppen ezeket a tollakat válaszd?

Sokáig használtam ceruzát, és szerettem volna valamerre továbblépni. Festészettel semmiképpen nem akartam foglalkozni. Találtam egy Stephen King-könyvet, amiben az illusztrációt Bernie Wrightston amerikai horror-illusztrátor készítette, és ő is sok apró vonalból tónusozott, és alkotta meg az alakzatokat, a teljes képeket. Ez tetszett meg nekem, ez alapján kezdtem én is ebbe az irányba menni.

Mérnök vagy, a végzettségednek megfelelő területen is dolgozol, de az alkotást is komolyan veszed, és akár lehettél volna illusztrátor vagy grafikus is. A művészi pálya nem vonzott?

Sosem vonzott, nem akartam kényszerűségből csinálni ezeket a dolgokat kijelölt határokkal és a tartalommal. Jobb az nekem, ha az ipar megmarad munkának, a rajzolás pedig hobbi, szabadidős tevékenység, amibe bele tudom vinni azokat a gondolataimat, amiket a műszaki világ kötöttségei miatt a munkámba nem tudnék. Sokáig nem szerettem az ipart, kényszerűség volt, és valamennyire most is így tekintek bizonyos szegmenseire, de nem is feltétlenül kell úgy szeretnem, ahogy a művészetet szeretem. Ezért nem is romlott meg a művészettel a viszonyom, szemben az iparral. A művészet megmaradhat tisztának, csak az enyém, és jó, hogy különválasztom a kettőt. A rajzolásban nincsenek konkrét megkötések, csak a saját tehetségem és rajztudásom szab határokat, viszont magában az ábrázolásban és minden másban szabadságot élvezek.

A rajzolás nem vesz el energiát a munkádtól, és fordítva? Vagy inkább feltölt, ha munka után vagy hétvégén rajzolhatsz?

Inkább feltölt, de ez változó. Vannak időszakok, amikor nem érzek késztetést, és előfordul, hogy az agyamban szinte túltermelés van az ötletekből, és akkor pörgök, hétköznap is nekiállok, munka után is, nemcsak hétvégén.

Olvastam egyszer egy cikket arról, hogy a munkahelyen töltött idő is olyasmi, mint az ingázás a munkahely és az otthon között, sorbaállás a boltban vagy a várakozás az adóhivatalban, tehát muszáj ott lennünk, mégis feleslegesnek érezzük, mert a hasznosabb, érdekesebb, izgalmasabb dolgoktól veszi el az időnket.

Én is hasonlóan gondolkodom, sokszor érzem feleslegesnek, időpazarlásnak, mert helyette hatszázhúsz más dolgot csinálhatnék. Rengeteg inger ér, és az iparban nem tudok kiteljesedni, ezért is jó, hogy rajzolok. Előfordul, hogy munka közben jön egy ötlet, egy fecnire gyorsan lerajzolom, és majd ha hazaérek, vagy ha jön a hétvége, nekiállok.

Először a fejedben születik meg egy kép, és rajzolsz róla egy vázlatot, vagy csak egy-egy részlete jelenik meg, és rajzolás közben alakul ki a többi?

Ez is változó. Mire leülök rajzolni, általában összeáll a teljes kép, de sokszor van úgy, hiába teljes, nem érzem, hogy elég. Általában ebbe futok bele. Kevésnek érzem, túl egyszerűnek, túl könnyűnek, és ezért alakítok rajta még sokszor. De a koncepció nagyjából kilencven százalékban összeáll fejben. Gyakran villannak be a legjobb ötleteim, amikor éjszaka nem tudok aludni. Pörög az agyam, gondolkodom, és beugrik valami.

Ezeket az ötleteket mindig meg is valósítod?

Vannak ötletek, amik már a vázlatnál elakadnak. De ritkán készítek vázlatot, mert amit kitalálok, általában megvalósítom. Nekiállok, ceruza, liner, és kész. Nincs külön vázlatfüzetem, de előfordul, hogy a ceruzarajznál már elveszítem az érdeklődésemet, és nem folytatom. Ha viszont onnan továbbmegyek, akkor később el is készül a rajz, elfogadhatónak is tartom, és nincs javítás, nincs második példány. Óvatosan kezelem, odafigyelek rá. Ha valamit mégis elrontok, legfeljebb apró kis trükkökkel finomítok rajta.

 

Hány órát dolgozol egy-egy képen? 

Húsz-harminc órát, néha negyvenet.

Egyhuzamban vagy megszakításokkal?

Megszakításokkal. A nagyobb részét hétvégén tudom le, mert hét közben nem mindig visz rá a lélek, hogy elővegyem és folytassam. Esetleg tónusozással, kitöltéssel foglalkozom ilyenkor, új rajz kidolgozásába csak hétvégén kezdek, akkor van időm az agyalósabb, koncentrálósabb részére, amikor letisztul a fejem, és a munkával kapcsolatos gondolatokat ki tudom zárni.

Van kedvenc képed a sajátjaid közül?

A Power, vagyis a Hatalom. 2015 őszén rajzoltam, és egyrészt nagy előrelépésnek tartom, másrészt az összes képem közül ebben érzem a legtöbb erőt, a legnagyobb kisugárzást is. Összhang, kidolgozottság és tartalom szempontjából is kiemelkedik az addigi rajzaim közül. A közepén van egy gyémánt, amit fel lehet fogni prizmaként is. Beérkezik a fény, és miután átmegy rajta, szűrt fény lesz belőle. A gyémántot körülöleli egy kígyó. Attól függően megy tovább az információ, hogy kié a hatalom. A gyémánt paradoxona, hogy a vízhez képest értéktelen, mégis drágább.

Ebben az esetben a téma vagy a formák jöttek előbb?

Nagyjából egyszerre ugrott be a központi téma, és az, hogy a kígyó fogja a gyémántot, ami amúgy értéktelen, de mégis drága. A prizmás hasonlat viszont utána került rá.

Foglalkoztatnak a társadalmi kérdések civilként és alkotóként?

Érdekelnek, de rajzban nem nagyon szoktam ilyen témákba belemenni. De ha már a képmesélésnél tartunk, a Feltámadás című rajzot akkor csináltam, amikor meglett az államvizsgám. Magát az egyetemet is megkötésnek éreztem. Megmondom őszintén, gyakran nem szeretettem, béklyónak gondoltam, és csak azért nem hagytam ott, mert ha már elkezdtem, végig akartam csinálni. Nagy kő esett le a szívemről, amikor befejeztem. Levelezőn végeztem, mellette is az iparban dolgoztam, és a műszakozás, a tanulás és a rajz túl sok volt egyszerre. A műszaki pálya egyébként sem könnyű. A műszaki rajzokkal viszont nem volt problémám, azt a részét kifejezetten szerettem is.

A képeiden érződik valami belső feszültség, düh, fájdalom. Vagy ezt csak belemagyarázom?

Amikor valami változás történik az életemben, sokat segít, ha kirajzolhatom magamból. Sokkal jobban pörög az agyam, amikor különféle impulzusok érnek. Ezek lehetnek jók is, de főleg a negatív élmények azok, amik fölpörgetnek. Nem süllyedek letargiába, hanem éppen erőt merítek belőle, és kiadom magamból.

Sokan közhelyesnek tartják ezt a gondolatot, de mondhatjuk, hogy a művészet a te esetedben terápia?

Igen, könnyebben dolgozok fel bármit a rajzolás segítségével. Soha nem voltam például depressziós. Nem keresem a rossz élményeket, de erőt adnak, profitálok belőlük, képes vagyok hasznosítani őket, miközben másokat a lelki fájdalmak letaglóznak.

De akkor ezek szerint nem feltétlenül csak a rossz dolgok sarkallnak az alkotásra.

Nem, a rajzaim alapján nehéz is lenne megállapítani az aktuális lelkiállapotomat. Ha egymás mellé teszem őket, úgy érzem, összhangban vannak. Legfeljebb hangulat szempontjából vannak mínuszosok és pluszosok, az átlaguk viszont nulla, ami alatt nem a színvonalat, hanem a kiegyensúlyozottságot értem.

Hogyan választasz formákat, motívumokat, szimbólumokat?

Olyanokat választok, amik tematikusan és küllemében is illeszkednek a rajzhoz. Sokszor nem az elsődleges jelentés, hanem konnotáció alapján választom ki őket. Szeretem azokat a szimbólumokat, amiket az ember szinte meg akar fogni, hogy érezhesse. De a címek is számítanak, mert egy témához nem illeszkedő cím elrontja a képet is.

Miért adsz angol címeket a rajzoknak?

Sokszor szebbnek érzem az angol kifejezéseket. A magyar cím, ami illeszkedne a képhez, nem tetszik.

A hétköznapokban látott terek, tárgyak inspirálnak?

Nem ez a jellemző, inkább a zene és a gondolatok, a fogalmak. Olyan fogalmak, amiket nehéz elmagyarázni, ezért próbálom rajzban visszaadni, hogy mit gondolok róluk. A zene is fontos, rajzolás közben amúgy is egyfolytában zenét hallgatok, vagy olyan műsort a YouTube-on, amiben beszélnek, és kicsit oda is figyelek, de közben mégis a rajzolásra koncentrálhatok. Az viszont zavar, ha vannak körülöttem.

Milyen zenét hallgatsz?

Mindenevő vagyok, de főként a régebbi rockzenéket szeretem. Toto, Fleetwood Mac, Van Halen, Scorpions – nekem ez a klasszikus zene. Elsősorban ezek inspirálnak. Nem közvetlenül adnak ihletet, de mégis energiát közvetítenek, fölpörgetnek. Van egy hatalmas listám, és néha eszembe jutnak olyan dalok is, amiket már több éve nem hallgattam, nem éreztem közel magamhoz, aztán megint azok lesznek a legjobb számok egy darabig. Vannak merengős és pörgősebb listák, vannak szélsőségesebb válogatások is, de ezek is mindig változnak. Van egy listám a fürdőkádhoz is.

A legtöbb képed monokróm, de akad néhány színes is. Hogyan döntesz a színekről?

Főként monokróm képeket rajzolok, a leggyakoribb harmadik szín a piros. Nálam a vörös–fekete–fehér a szentháromság. A fekete-fehér elég kontrasztos, a piros meg jól illeszthető a kettő közé, és elég határozott is. Sárgát, kéket, zöldet vagy ezek variációját nem tudnám elképzelni.

Munkatársaknak, barátoknak, családtagoknak megmutatod-e a képeidet, akár folyamat közben, akár készen?

Viszonylag kevés ember van, akinek folyamatában megmutatom, bár nekem is jó utólag visszanézni, hogy milyen lépésekből lett az, ami. De általában csak a végeredményt mutatom meg.

Az említett Bernie Wrightston mellett voltak-e, akik hatottak rád, akár képzőművészek, akár más alkotók? Vagy inkább a hétköznapi életből meríted az inspirációt?

Nincsenek példaképeim, ez a stílus viszonylag ritkább is. Ma már persze többen dolgoznak linerrel, és alkotnak tűvékony tollvonásokkal komplexebb rajzokat. Megnézek sok mindent, de kiemelt példaképem nincs.

Képzőművészek körében nem is mozogtál eddig?

Nem éreztem rá soha ingerenciát. Az ismerősi körben és családi vonalon sincs senki, aki művészettel foglalkozott volna, távol áll tőlük, nálunk ezzel nehéz is érvényesülni. A rajztehetséget a nagymamámtól örököltem, de ő sem ezzel foglalkozott, csak hobbiszinten. Én vagyok az egyetlen, akit ez komolyabban érdekel, de én sem tanultam, se rajziskola, se rajztanár, saját erőmből jutottam el erre a szintre.

Intim dolognak érzed az alkotást?

Igen, a környezetemben kevés embernek mondom el, hogy ezzel foglalkozom, nem szoktam reklámozni. Nehéz szavakkal elmondani, nem lehet pár szóban körülírni, hogy mit is rajzolok. Sokféle rajzom van, sokféle téma és technika, nem egy kaptafára készülnek.

Nemsokára látható lesz a kiállításod az A38 Hajón. Hogy állsz azzal az ambivalenciával, hogy a művészet intim dolog, mégis egy kiállításon mutatod meg az embereknek a rajzaidat?

Maximalista vagyok, de talán most jutottam el arra a szintre, hogy több ember előtt is vállaljam őket. Nincs bennem szorongás emiatt, ugyanakkor mégis kiadom magamból, amit, ha nem is tartottam burokban, mégis kevés embernek mutattam meg. De ebben a pillanatban nem félek ettől igazán. Viszont művésznek sem tartom magam. Művész az, aki hivatásszerűen ezzel foglalkozik.

Mármint csak ezt csinálja, és emiatt hal éhen?

Hát igen, elég nehéz lenne csak ebből megélni…

Mik a távlati céljaid?

Úgy vagyok vele, hogy amit lehet, azt igyekszem elérni. Ha már elkezdtem, igyekszem eljutni, ameddig csak lehet.

El is adnád a képeid, ha jelentkeznének vevők?

Nem gondolkodom ebben. A kiállítások miatt a mennyiségre is kell koncentrálni a minőségen túl, és nyilván az, ha eladnék, visszaesés lenne. Vannak galériák, amiket csak több rajzzal lehet megtölteni. Most a gyarapodás a cél.

Nem okoz gondot, ha időre, kényszerből kell alkotni?

Nem aggódom emiatt, mert ha uborkaszezon van, úgysem megy. Amikor megy, akkor meg úgyis jönnek az újabb ötletek. Vannak félbehagyott rajzok, amik lehet, hogy jók, vagy nem tetszettek, és egyszer már lemondtam róluk. Eszembe juthat valami, amivel új megvilágításba helyezhetem, és ezekből is lehet valami. Tehát vannak minimális tartalékaim, bár ritkán, inkább ez a hullámzás jellemző.

Hány képed van összesen?

Több mint harminc olyan, amiket ki is állíthatok, és társulhat még hozzájuk néhány. Jönnek az ünnepek, szerencsére most lesz időm rajzolni.

Játsszunk el a gondolattal, és ezzel kicsit vissza is kanyarodunk a beszélgetés elejéhez: ha meg tudnál élni a rajzolásból, úgy, hogy senki nem szól bele, mit és hogyan alkoss, ezt választanád az ipar helyett?

Ha olyan lenne a csillagok állása, hogy mindent ott tudnék hagyni, akkor sem biztos, hogy megtenném. Nem hagynám, hogy munka legyen belőle. Ráadásul, ha megszakítanám a kapcsolatomat az iparral, biztos nem mennék vissza, akkor viszont ijesztő lenne, hogy ennyi szabadidő a nyakamba szakadna. Jó, hogy a rajzolás így megmaradhat menedéknek, mert ha csak ezzel foglalkoznék, akkor már teljesen más szerepet töltene be az életemben, hiába lenne szabad kezem.

Akkor műszaki rajzokkal kapcsolódnál ki?

Igen, lehet, hogy hobbiból fellapoznék egy-egy csapágykatalógust.

Szöveg: Szarka Károly


Megosztás




Címkék

Hozzászólások