Lovag próbálok lenni...

Szerző: | Közzétéve: 2015. május 29., péntek 15:18

Tariska Szabolcs tollából már jónéhány sláger született, elég csak megemlíteni a klasszikussá vált Amorf Ördögök-szövegeket vagy a Péterfy Bori és a Love Band, Odett, illetve a Magashegyi Underground fülbemászó sorait. Mindannyian kívülről fújjuk ezeket a dalokat, miközben “atyjukról” meglehetősen keveset tudunk. A szövegíróval Tóth Julcsi beszélgetett a kezdetekről, az amorfos időszakról, a váltásról, illetve arról, hogy miért is óvakodik az ismertségtől.

Sok mindent tudtam már rólad, de az engem is meglepett, hogy óvóbácsi akartál lenni. Miért épp ide jelentkeztél? Tényleg érdekelt ez a szakma?

A szülők általában nem hagyják, hogy a gyerekük ne végezzen el valamilyen főiskolát. Ez nálunk is így volt: valahová muszáj volt mennem, és azt gondoltam, hogy a legegyszerűbb, ha óvónéni vagy tanár néni leszek. A gyerekekkel egyébként szeretek foglalkozni, de teljesen alkalmatlan vagyok erre, mindig agressziót váltok ki belőlük, öt perc után széttépnek, főleg, ha sokan vannak. Nem vagyok pedagógus-alkat, sokkal inkább egy nyugdíjas óvódás.

Valószínűleg ezért sem indultál el ezen a pályán. De mihez kezdtél, amikor nem vettek fel?

Anyám talált egy másik iskolát, a Casus Művészeti Menedzserképző Kollégiumot, ahová talán azért íratott be, mert azt hitte, ott lehet tanulni énekelni. Addig is legalább csinálok valamit, amíg nem körvonalazódik jobban a mi leszek, ha nagy leszek.

Ezek szerint az anyukád felfedezett valamit a benned lakozó zenészből?

Nem hiszem, ugyanis ekkor még nem igazán figyelte a zenekart, sőt akkor a zenélést is leginkább magunknak csináltuk. Az Amorf Ördögök zenéi anyukák számára egyébként is hallgathatatlanok voltak. Elég érdekes osztálytársaim voltak, én is furcsának számítottam, viszont végül sokan közülünk nagyon izgalmas karriert futottak be: valaki nagymenő galériás lett, valaki RTL főszerkesztő, más szórakozóhely tulajdonos. Nyolcvanan voltunk a osztályban, szinte mindenki tengő-lengő, útkereső gyerek. Elvégeztük, művészeti menedzserek lettünk, amiről adtak egy papírt, és ezzel felvételi nélkül lehetett bekerülni a szombathelyi tanárképző főiskola művelődésszervező szakára. Ide kellett járni a Blahára, mert levelező szakon voltam. Ezt is elvégeztem, de végül ezzel sem kezdtem soha semmit.

Mert akkor ti már folyamatosan zenéltetek…

Igen. 1993-ban voltunk harmadikosok Tövisházi Ambrus harcostársammal, aki az ablak felőli padsorban ült. Sajnos a zenekar alapításából emiatt ki is maradtam, ugyanis az én székem az ajtó felőliben volt. Csak később kerültem be, egy délután, amikor elmaradt a foci. Szomorkodva rugdostam hazafelé a zsákom, amikor valami nagy zajt hallottam hátulról, az iskolarádiós stúdióból. Benyitottam, ahol Ambrusék mondták, hogy a zenekarral épp próbálnak. Mondtam, hogy én akarok lenni az énekes, ők meg mondták, hogy jó. Szóval beszálltam, és lassacskán az összes fiú az osztályból belépett, a lányokat persze nem vettük be, az ciki lett volna, viszont bevettük a grönlandi cserediákot is, aki ugyan nem értette a nyelvünket, mi se az övét, ő volt a basszus: egy vasbottal ütötte a szekrényt.

Hogyan forrt ki a zenekar? Hogyan váltatok ismertté?

Abszolút véletlenül. Ambrussal nem akartunk híresek lenni vagy koncertezni, magunknak zenéltünk. A zenekar hivatalos megalakulása teljesen véletlenül történt: Ambrus a 2000-es évek elején bekommentelt egy, az Anima Sound System zenéjéről szóló vitába. Kiderült, hogy ezt a fórumot az Anima kiadója indította, akinek a főnöke Széll László volt, aki eléggé sok zenekart felfedezett. Nagyon összevesztek Ambrussal, aminek az lett a vége, hogy Laci beírta, hogy “kisgyerek, akkor küldjél jobbat”, Ambrus pedig küldött három számot, azután kaptunk egy húszoldalas szerződést, amiben olyanok voltak, hogy évente kell egy nagylemezt és három kislemezt csinálni. Mi azt sem tudtuk, hogy mi van.

Hogy jött Bori a képbe?

Még az iskolában kerültem kapcsolatba Szőke Andrással: egyszer el kellett mennem, hogy kamerázzak egy ruhapróbán, végül nekem is be kellett öltöznöm, ami jól sikerülhetett, mert utána Szőke berakott más filmjeibe, amelyekbe Bori is szerepelt, így összebarátkoztunk. Egyszer egy színházi próba előtt betettem az egyik kazettánkat saját magamnak, hogy meghallgassam, mit is csináltunk, Bori pedig odajött követelőzni, hogy ő akar lenni az énekes. Később kiderült, hogy komolyan gondolja, ekkor bevettük őt is, így lettünk hárman.

Akkor még zajkeltős módszerekkel csináltatok zenét?

Nem, Ambrus csinálta a számítógép segítségével.

Mikor kezdtetek hangszerekkel is zenélni?

Ambrus lényegében minden hangszeren játszik, alapvetően ugyan billentyűs, de tud hegedülni és gitározni is, ezért kezdetben ő játszott fel nagyjából mindent. A zenészek akkor léptek be, amikor rákényszerítettek minket, hogy koncertezzünk. Kénytelenek voltunk bevenni embereket, de szerencsésen mindig beleakadtunk olyanokba, akik kellettek nekünk: Szőke lakásának előszobájában például egy fúvós nagyszakállú bácsiba, Mikó Gyuriba és Eichinger Tiborba. Aztán egyszer csak el kellett menni a koncertre.

Milyen érzés volt, amikor beindult a dolog? Amikor a színpadon álltál, sok emberrel körülvéve, akik énekelték a dalaitokat?

Furcsa volt. Egyébként azokat az időket szerettük, amikor még nem olyan sokan jöttek, amikor még beláttad a nézőket egyenként. Már nem nagyon tetszett, amikor több ezren jöttek, de az biztos, hogy szép fordulópont, amikor vadidegenek meg a csajok kezdték el énekelni azokat a számokat, amiket a szobában írtunk. Kialakítottunk egy nagyobb baráti társaságot, akikkel együtt buliztunk a koncert után házibulikat csináltunk. Ezt sem lehetett már csinálni, amikor sok ezren jöttek…

Akkor emiatt lett vége a zenekarnak?

Azt igen hamar be kellett látnom, hogy nincs hangszer a torkomban. De nem emiatt bomlott fel a zenekar, hanem azért, mert már nem volt olyan nagy élmény a koncertezés, az, hogy hetente háromszor adtad elő ugyanazt. Számokat írni mindig szerettünk, az mindig érdekelt, de az már nem volt izgalmas, hogy mindig ugyanúgy, ugyanazokat nyomod a koncerteken.

De ott voltak az új számok, az új lemezek, az mégis adott valami változatosságot…

De egy koncerten mindig kérik a régieket is, egy idő után tehát hiába írsz újakat, mindig csak a slágerekre kíváncsiak. Ráadásul én csak egyféleképpen tudom előadni ugyanazt a dalt, nem tudok belevariálni, mert nem tanultam a zenét, hanem csak belekerültem valahogyan ebbe a szerepbe. Elfáradt a dolog, amikor futószalag lett belőle. A többieknek pedig azért vált egy idő után unalmassá, mert a szövegek nagyrészt rólam szóltak, meg sem próbáltam például Bori fejével gondolkodni, és úgy írni dalokat. Ez egy idő után teher lett nekik.

Így célszerűbbnek tűnt csinálni egy másik zenekart, ahol Bori viszi a prímet?

A Love Bandet lényegében Ambrus találta ki, Bori csak sodródott ezzel a dologgal. Egyébként eleinte engem ki is akartak belőle hagyni, Ambrus azt akarta, hogy Lovasi írja a szövegeket, de neki nem volt ideje egy lemeznyi szöveget pluszban megírni. Ekkor visszafúrtam magam a zenekarba, írtam szövegeket. Mára már nagyon sok szövegírót foglalkoztatnak, amire azért van szükség, mert Bori világa nem egyezik az enyémmel. Bori inkább egy sötét-szuicid-paranoiás-kicsit drogos-megbusszulós-éjszakai szórakozós világot érez magáénak, neki inkább  a zombi meg a vámpír, míg én jobban szeretek színesebb, cifrább, kedvesebb szövegeket kalapálni.

Akkor milyen szereped van a zenekarban?

A legtöbb dalszövegüket én írtam. Most a negyedik lemeznél is először nekem küldi el Ambrus a zenéket, aztán ha mégsem tudom elkapni a hangulatát, továbbküldi másnak. Néha nehéz követni, hogy mit miért csinál, mit miért talál ki. Néha elfordul emberektől, azután mégis csak velük akar lenni. Mi nagyjából két évtizede dolgozunk együtt, amiben időnként van hullámvölgy, de végül mindig rájövünk, hogy együtt vagyunk igazán sikeresek.

Barátok vagytok? Olyanok, akik megdumálják egymással a dolgokat?

Fura kapcsolat a miénk. Nem nagyon jártunk korábban sem együtt szórakozni. Olyan volt, hogy együtt nyaraltunk, de azért nem ez volt jellemző. Teljesen különböző emberek vagyunk, de ez jó, mert így épp kiegészítjük egymást.

Ettől működött a munka?

Persze. Az Amorfnak lényege volt, hogy sok különböző ember volt benne: mire egy számot összecsiszoltunk, addigra az már sokféle szűrőn keresztülment. Ambrussal nagyon sokat súrlódtunk, nagyon sokat veszekedtünk, de ez csak az alkotásnál volt így. A napi dolgokban nem igazán, a koncertezés, interjúzás remekül ment. Nagyjából az, amit valóságnak hívunk, ott nem nagyon voltak veszekedések. A zenében pedig ezek a viták termékenyek, jó végeredményt szülnek, de közben nagyon sok energiát vesznek el. Egyébként már nagyon jól tudjuk kezelni egymást, tudjuk, hogy mikor kell engedni a másiknak. Mint egy házasságban.

Most mit csinálsz épp?

Jelenleg 5 lemez munkálataiban vagyok benne párhuzamosan, illetve kiadók időről-időre megkeresnek, hogy írjak egy-egy szöveget az előadójuknak. Legutóbb Dallos-Nyers Bogival dolgoztam együtt. Remélem a jövőben is keresni fog szövegírással kapcsolatban, mert nagyon konstruktívan tudtunk együtt dolgozni. Nagyon világosan, és szépen meg tudta fogalmazni, hogy mit szeretne.

És azt a bizonyos 5 lemezt kiknek írod?

Az egyiket Péterfy Borinak, de mint korábban említettem nála más szövegírók is vannak. A másikat szintén Ambrus harcostárssal közösen, Kulka Jánosnak. A harmadik az Amorf Lovagok album, melyre minden számhoz más-más előadót kérünk fel. Legközelebbi vendégénekeseink, a Padödő. A negyedik a Magashegyi Underground sorlemeze. Az ötödik pedig a Magneotonnál kijövő Superstereo feat Dé formáció első albuma.

 

Pár éve megkaptad a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. Számítottál erre a díjra?

Erre nem lehet számítani. Nem levelezgetek az állammal, nem is várok tőluk semmit, még azt sem tudtam, hogy létezik ilyen díj. Egyszer jött egy levél, amiben leírták, hogy díjaznak, én meg felhívtam Lovasit, hogy ő volt-e, mert ő szokott ilyeneket intézni, beajánlani engem helyekre. Mondta, hogy nem ő volt, de azt bezzeg nem mondta, hogy ő meg ezzel párhuzamosan Kossuth-díjat fog kapni…

Milyen felelősséggel jár egy ilyen díj? Mit jelent ez számodra?

Iszonyú jó ember, lovag próbálok lenni.

Egyébként te tényleg elolvastad az Idegenszavak Szótárát?

Persze. Kiírtam belőle körülbelül öt oldalnyi szót, azokat, amelyek jól hangzanak. Most már nem használom őket, de a Molylepke minibár című albumon például sokat igénybe vettem.

Honnan jönnek az ötleteid? Sokat olvasol, és azokból merítesz?

Olvasni az utóbbi pár évben kezdtem el, az amorfos időkben egyáltalán nem olvastam, akkor még nem érdekelt. Akkor iszogattunk, bulizgattunk inkább. Akkor még zaj volt, majd amikor az megszűnt, elkezdtem sokat olvasni. Ötletet pedig bárhonnan a világból merítek: a szótárból, a rádióból és a tévéből, illetve az utcából inspirálódok. Mindenhol meg lehet hallani dolgokat.

Hogyan működik nálad a szövegírás?

Attól függ, hogy mi a feladat. Egy színházi előadásra írni például egyszerűbb, mert ott adott a téma, míg a popszövegeknél én találom ki a szüzsét.

De ott is van egy dallam, aminek meg kell felelnie a szövegnek…

Popdalok esetében a zene először egy kamu angollal felénekelve vagy lálázva érkezik meg hozzám. Ezt először rengetegszer körbe-körbe hallgatom. Megfejtem, meddig tart a verze, hol kezdődik a refrén. Kibogozom, milyen hosszúak a sorok, azokban hány szótag van, hogyan vannak hajlítva a sorvégek, hogy az utolsó szótaghoz mély vagy magas magánhangzó kell-e. Felállítok egy rímképletet, ami ha kamu angollal felénekelve érkezik egyszerűbb. Majd írok rá egy értelmetlen magyar szöveget, csak, hogy a formátumát lássam a mi lesznek.

Ez a kezdetekkor is így volt már nálad?

Nem, dehogyis. Ez egy munkamódszer, amit sok év alatt fejlesztesz ki. Mások máshogy csinálják: például Geszti úgy tudom, ritmusképleteket ír fel, és arra húzza fel a dalt, Szenes Iván pedig állítólag egy cigányt bérelt éjszakákra, aki körbe-körbe zongorázta az adott dallamot, amíg Szenesnek eszébe nem jutott a szöveg.

 

Akkor most már ott tartasz, hogy hallasz egy dallamot és magától jönnek a szavak?

Ez egy hosszabb folyamat, de igen. Egy számot három-hét nap alatt írok meg. Olyan, mintha lenne egy kis lyuk, amin át kellene passzíroznod magad. De van egy csomó jegyzetem a telefonba és kis könyvekbe felírva, és hallgatva az adott dallamot, ezekből szoktam kiírogatni a szavakat a hangulatnak megfelelően. Így összejön nagyon sok szó, ami már lehet akár a dal szókészlete is.

Olyan előfordul, hogy egy szám elindul valahogy, és később teljesen más lesz belőle?

Minden számnak külön története van. Az elején még nem tudom, hogy hova fogok kilyukadni, közben mutatja meg magát a lehetség. Olyan is, hogy a kukában végzi az egész.

Úgy, mint ahogy a Hajolj bele a hajamba című szám első verziója?

Igen. Ambrusnak valahogy nem jött át, Borinak sem tetszett.

És mi a helyzet e szövegek kanonizálásával? Nem szeretnél egy könyvet, amiben össze lennének gyűjtve a dalszövegeid?

Nem igazán. Van egy weboldalam, oda kirakom az elkészülteket, aki akarja, megnézi (szerk.: tariskaszabi.hu). A könyv szerintem túlságosan nagyképű, mintha költőnek hinném magam. Volt egyszer egy Művészetek Völgye, amikor Szőke fellökött a színpadra, hogy olvassam fel a szövegeim - ráadásul másnaposan. Nem sikerült rosszul, de nem csináltam belőle rendszert. Azóta meg már a szereplési vágy is elmúlt belőlem, ha volt bennem egyáltalán.

Miért van ez így? Mégiscsak színpadi ember voltál. Hogyan múlt ez el?

Nem akarok ismert ember lenni, inkább én szeretem figyelni az embereket, mintsem hogy ők figyeljenek engem. Ahogy Konfuciusz mondja: “Nem törődöm azzal, hogy az emberek nem ismernek. Azzal törődöm, hogy én nem ismerem az embereket.” Ez nem lámpaláz vagy izgalom, hiszen ha kilöknek tízezer ember elé, akkor el tudok bohóckodni, de én inkább íróforma ember szeretnék lenni, ha választani lehet.

A szövegeiden keresztül azonban óhatatlanul ismertté válsz…

Nem feltétlenül, mert a szövegeket általában az előadóval azonosítják. Ha netán valaki esetleg tudja, ki egy dal szövegírója, többnyire a nevet tudja, de az arcot hozzá nem ismeri.

Otthonülő típus vagy?

A munka hozta így, elég sokat dolgozom. Hetente háromszor eljárok tornázni, a mai szóhasználat edzenit, vagy fitnesseznit mond erre. Egy átlagos napom úgy néz ki, hogy reggel 6-7 körül felkelek, odaülök a gép elé, kalapálgatom a feladatom, majd 11.30kor felveszem az utcai nadrágom, és elmegyek ebédelni. Azután megveszem a vacsorát, ledőlök egy negyed órára, majd folytatom a tesz-veszt. Közben pihenésképpen teázgatok, és elvégzem a házi munkát.

Nyolc év csend után újra összeállt az Amorf Ördögök, nemrég volt sorozatban három egymás utáni koncertetek az A38-on. Hogy hogy újra összeálltatok? Akkor most újra van Amorf Ördögök zenekar?

Még egy Fishing on Orfű-s koncert erejéig biztosan. Ez a jelenlegi összeállás ötlet úgy jött, hogy a hajó felkért bennünket, hogy a Cellux szimfónia lemezünk 10éves évfordulója kapcsán játsszuk már végig náluk ezt a lemezt. Eleinte úgy tereztük, hogy lesz egy koncert, amire ha nem jönnek el elegen, feltöltjük a termet a haverjainkkal. De aztán valahogy úgy alakult, hogy 2 nap alatt teltház lett, hát meghirdettünk még egy koncertet, amire meg további 1 hét alatt fogytak el a jegyek. Na jó, mondták nekünk, akkor legyen még egy harmadik is. Így fogyott el február közepére az összes jegy, 3 hónappal a koncert előtt.

Milyen volt újra a színpadon állni?

Jó érzés volt, hogy nem felejtették el a számainkat. Kedvesek voltak velünk a nézők.

Nyári tervek?

Megyünk a haverjaimmal 4 napra a Zemplénbe kirándulni. Más egyelőre nincs.


Megosztás




A fotók készítője: Kováts Zsófia

Kováts Zsófia

Jó látásmódja a legrosszabb körülmények között is lélegző, beszédes portrékat teremt. Az Articsóka első számú fotós kolleginája, a portál alapító tagja.

emailwebsitefacebook

Hozzászólások