Csipesz

“- Nem mondhatom el. – adja meg az éjfél magasságában adható legkézenfekvőbb magyarázatot. ”

Riadtan áll előttem, barna szemei könnyesek.

- Félek.

Tudtam, hogy valami baj van. Két mese után ott ülök az ágy mellett, mozdulni sem merek, és nem is tudok. Fogja a kezem. Amikor megpróbálom kifejteni a kezei közül, úgy szorít rá, hogy szinte elfehéredik mindkettőnk keze. Addig ügyeskedem, amig végül sikerül, nem ébred fel rá. Gyorsan rászorít a paplan csücskére, alszik tovább. Egy darabig még nézem.

A fürdőszobában állok, fürödni készülök. Ott áll mögöttem.

- Félek. – mondja.

- Mitől félsz? – kérdezem, miközben követem a nappaliba.

A nem néz a szemembe, csak annyit mond – A szőnyegtől.

A szőnyeget az ágy fölött fillérekért vettem Egyiptomban, s mert fillérekért volt, inkább a falra került, ott talán tovább bírja.

Közelebb lépek, és leguggolok elé. Remélem tényleg a megnyugtatóbb mosolyommal nézek rá, megfogom a kezét. - Miért félsz a szőnyegtől?

- Nem mondhatom el. – adja meg az éjfél magasságában adható legkézenfekvőbb magyarázatot. – Aludjunk a nappaliban!

Érzem, hogy most jött el az ideje az első komoly beszélgetésünknek. Ez nem az a félek, amikor büszke arra, hogy lecsúszik a nagy csúszdán, és csak elismerést kér a bátorságáért. És nem az a félelem, amikor darazsat lát, és sikoltozva hívja az apját, hogy mentse meg. Eszembe jut a Hófehérke gonosz mostohája, már mindent értek.

- Beszéljünk arról a szőnyegről Csipesz. Mi a baj vele?

Rázza a fejét, még mindig a járólapot nézi.

- Ha elmondod, akkor talán ki tudjuk találni, hogyan ne legyen félelmetes.

Felnéz, potyognak a könnyei.

- Attól félek, hogy repülni fog.

Megpróbálok nem mosolyogni tovább. Megfogom a kezét és azt javaslom, hogy közelebbről is vizsgáljuk meg azt a szőnyeget, hogy vajon tud-e repülni. Bólogat, és bemegyünk a szobába és felállunk az ágyra.

- Simogassuk meg, jó?

Egyszerre kezdjük el simogatni.

- Milyen pihe-puha, mondja. -De csak ott, ahol piros.

Simogatjuk tovább, először csak a puha piros részt, aztán az egész szőnyeget, a színes beleszőtt mintákat is.

Megmutatom neki, hogy van a falhoz rögzítve. – Hidd el, ha akarna repülni ez a szőnyeg, akkor se tudna, nézd, ide van szögelve.

Mesélek. Ahol vettem az emberek kedvesen mosolyogtak, amikor elhoztam a szőnyeget, és azt mondták, hogy a teraszra is rakhatom, jókat lehet ücsörögni rajta és este csillagokat nézni. Elmesélem, hogy tengerpart is van ott, és a tengerben tengeri csillagok élnek Nem, én nem voltam a tengernél, de úgy hallottam. Holnap megnézzük a térképen, hol az az ország.

-Rendben. – Már csak szipog.

Aztán átöleljük a szőnyeget. Már nem sír, huncutul mosolyog.

- Tudod, már nem is olyan félelmetes ez a szőnyeg. Legközelebb aludjunk itt. De most inkább menjünk a nappaliba.

Egy perc múlva már alszik is a kanapén.

Visszamegyek a hálószobába, leülök az ágyra, szemben a szőnyeggel. Csak nézem és ámulok azon, hogy milyen fantáziája van egy ötévesnek. Amikor kiválasztottam, én csak azt kérdeztem bizonytalanul a tolmácstól: - Ugye nem imaszőnyeg?
Varázsszônyegre nem is gondoltam.

2020. október